
Nagyon sikeres indító egyeztetésen vagyunk túl első ízben csatlakozott Helyben vagyunk. védjegyeseinkkel.
A szakmai program nem csak arra adott lehetőséget, hogy a szombati ünnepi eseményen után a 7 REL-csatorna is aláírja a védjegy szerződést, hanem arra is kiváló alkalom volt ez a találkozó, hogy a Helyben vagyunk. védjegy közösség tagjai megismerjék egymást és elindulhasson a közös gondolkodás, az együttműködés.

Kovács István a Pannon Helyi Termék Nkft. (PHT) ügyvezetője köszöntőjében ismertette a Védjegy alapelveit, az együttműködés lehetőségében rejlő előnyöket, az eddigi előkészületi munkák eredményeit.
A Pannon Helyi Termék Nkft. az elmúlt 20 évben dolgozik a helyi termekék népszerűsítésén, a helyi termékelőállítók támogatásával.
REL program lezárásaként fogalmazódott meg a Helyben vagyunk védjegy igénye. Kislépték Egyesület, NAK, AÖFK kiemelt együttműködéseivel indult el a közös tervezői munka.
Köszöntőjében az ügyvezető elmondta, hogy közösségben már most jól látható az együttműködési pontok. Az értékesítési csatornák sokszínűségi egy komplex agroturisztikai, területfejlesztési program alapja lehet.
A védjegy sikeressége a tagok aktivitásán is múlik, így minden védjegyesnek Kovács István sikeres, egymást támogató közös munkát kívánt!
A köszöntöt követően aláírása kerültek a védjegy szerződések.
A Védjegy szerződéssel egyidejűleg átadásra kerültek a védjegyet szimbolizáló táblák és az ajándékcsomag is.







Indító egyeztetés
Tartalmas délelőttön vannak túl védjegyeseink:
- Bemutatásra kerültek a védjegy keretszabályai, az együttműködési szerződésben mind két fél által vállalt feladatai.
- Megismerhették a közösség tagjai a védjegy arculati szabályzatát és annak felhasználási lehetőségeit.
- Elindult a hálózatépítést segítő munka, ahol mindenki bemutathatta egymásnak a céljait és az ehhez kapcsolódó megvalósítási terveit.
Védjegyeseink méltón viselhetik a Helyben vagyunk. védjegyet, hiszen már az első találkozásnál egymást segítő, támogató magatartásról tettek tanúbizonyosságot.



