"Helyben vagyunk." védjegy
Védjegyes hírek
"Helyben vagyunk." védjegyprogram
A „Helyben vagyunk.” védjegy önagában egy innovatív kezdeményezés a hazai védjegyek között.
Egyedülállóan nem a helyi termékre koncentrál és azt díjazza, hanem a mögé felépített minőségi szolgáltatást, élményt minősíti. Ebből adódóan ezt a védjegyet helyszínek kaphatják meg, termékek helyett.
Kezdeményezésünk a Pannon Helyi Termék Nkft. és a Kisléptékű Termékelőállítók Országos Érdekképviselete együttműködésében jött létre. De számos támogató szervezet állt a kezdeményezés mögé, úgy, mint például az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat, AKI Agrárközgazdasági Intézet.
Olyan Helyeket keresünk, akik nyitottak a fejlesztésekre, akik a magas minőségű helyi termék megvásárlásának lehetősége mellett egyre inkább élményt és tudást is kívánnak nyújtani partnereik/vásárlóik számára.
Így várjuk azon Helyek jelentkezését, akik hisznek a közös együttműködésben, vidékfejlesztés erejében, a tudatos vásárlói kör kialakításában.

- A védjegy képvisel mindent, ami helyi, egészséges és környezetbarát.
- Elnyerése garanciát ad a vásárlóknak, hogy az adott szolgáltató/ hely elkötelezett a minőség és a helyi termékek fejlesztése iránt.
- A jól ismert védjegy növeli a fogyasztók bizalmát és márkahűségét, mivel az emberek hajlamosak jobban megbízni a védjegyzett márkákban.
- A védjegy segít megkülönböztetni az árukat és szolgáltatásokat a versenytársaktól, és egyedi identitást biztosít a piacon.
- A védjegy növelheti a vállalkozásod piaci értékét és vonzóbbá teheti azt a potenciális vásárlók számára.
- A védjegy növeli a vállalkozásod hitelességét és professzionalizmusát, ami előnyös lehet üzleti kapcsolatok és ügyfelek megszerzése szempontjából.
Ismerd meg védjegyünket!
Mindegyik logónk olyan helyszíneket jelöl, ahol megtalálhatod a helyi ételeket, helyi termékeket. Ezeken a helyszíneken biztos lehetsz benne, hogy az egészséges, helyi alapanyagokból készített finomságok mellett tudatos szolgáltatóval találkozhatsz, akinek fontos a vásárló.

Szálláshelyek
Nyitott porták
Tájházak
Öko- és
agroturisztikai szolgáltatók

Helyi termelői piacok
Piacok és vásárok
Közösség által támogatott mezőgazdaságok
Bevásárló közösségek
Boltok, üzletek

Vendéglátó egységek
Falusi vendégasztalok
Pékségek
"Helyben vagyunk." védjegyeseink
Büszkén mutatjuk be azon 18 minősített védjegyesünket, akik méltón viselhetik a „Helyben vagyunk.” védjegyet!
Nagyon büszkék vagyunk, hogy olyan REL csatornák nyerték el a minősítést, akik elkötelezettek a minőségi helyi termékek iránt és tenni akarnak a tudatos vásárlói kör megalapozásáért és a térségi vidékfejlesztésért.

Szolgáltatások védjegyeseink részére

Rövid ellátási lánc (REL) szakmai tanácsadás

Üzletviteli, online marketing és és informatikai tanácsadás

Hálózati együttműködés
Kik csatlakozhatnak?
A védjegyhez csatlakozhat minden olyan
- szálláshely,
- nyitott porta,
- tájház,
- piac,
- bevásárló közösség,
- étterem,
- falusi vendégasztal,
akik megfelelnek az alább említett feltételeknek:
Milyen feltételeknek kell megfelelnie annak, aki védjegyes szeretne lenni?
Kattints az ikonra a részletekért!
Miért jó "Helyben vagyunk." védjegyesnek lenni?
- mert egy országos lefedettségű szakmai partnerség részese lehetsz,
- mert elmondhatod magadról, hogy egy minősített szolgáltató vagy, aki valódi értéket képvisel,
- mert a védjegy segítségével térségi-, vagy akár országos ismertséget szerezhetsz,
- mert komplex szakmai támogató hátteret biztosítunk, így első kézből informálódhatsz, átfogó segítséget kaphatsz marketing-, értékesítés-, minőségi szolgáltatások és fejlesztés területén,
- lehetőséget kínálunk bemutatkozásra és új értékesítési csatornák kipróbálására,
- aktív részesévé válhatsz a fogyasztói szemléletformálásnak.
Védjegyszerzés folyamata

Keress minket bizalommal!
